-
Szlovákiai magyar pedagógusok Pécsen

Az „OktOpusz Kárpát-medencei oktatásszakmai műhely fejlesztése és működtetése” című ERASMUS+ projekt részeként 2024 januárjától a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége partnerszervezetként csatlakozott. A projekt célja egy szakmai közösség kialakítása, amely támogatja a határon túli magyar pedagógusok szakértői felkészítését és együttműködését.
A képzést Tratnyek Magdolna és Mandák Csaba tartotta, akiket Besnyi Izabella segített a projekt vezetőinek munkájában. A riportban megszólal Kardos Kornélia, a szádalmási alapiskola pedagógusa, valamint Ádám Lilla, a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium tanára, akik részt vettek a képzésen. Az is kiderül, hogy honnan érkeztek a pedagógusok Pécsre, ezt Majer Anna, az SZMPSZ pályázati koordinátora mondja el.
A képzés tapasztalatairól és résztvevőinek élményeiről Tamás Ákos készített összeállítást.
-
Lélekoázis
Mit csinál egy vérbeli pedagógus egész nyáron? Nos, miután leporolja magáról az előző tanév fáradalmait, máris a következőn töri a fejét. Ugye magadra ismersz?
Te megtervezted már a nyarad? Töltsd úgy, hogy ősszel megújult erővel vághass neki a tanévnek!
Nagyszerű lehetőséget kínálunk neked erre: Gyere el velünk a LÉLEKOÁZISBA! Ez az a hely, ahol:
MEGÁLLHATSZ. FELLÉLEGEZHETSZ. MAGADRA TALÁLHATSZ.
És még csak törnöd sem kell magad, mert mi már mindent elterveztünk: Gyopárosfürdőn, ahol kékebb a kék és zöldebb a zöld, 30 óra ÉNIDŐT adunk neked, ha velünk tartasz 2024. július 29 – augusztus 2 között.
Regisztrálj TE is, hogy biztosan ott lehess! Lélekoázis. Ez kell neked!
Jelentkezési határidő: 2024. június 15.Témáink:
- Napindító reggeli mozgás és gondolatok
- Az önismeret útján
- Hogyan értsük jól egymást
- Hogy nyerhetünk időt magunknak?
- Kapcsolataink, kapcsolódásaink tudatos megélése
- Hogyan legyünk jelen a mindennapokban?
Szeretettel várunk!
Magdi, Csaba, Zsófi
1. kurzus: Gyopárosfürdő, 2024. július 29 – augusztus 2.
Képzés díja: 60 000 Ft (amely tartalmazza a szállásköltséget is).A fizetés módjáról, ütemezéséről a jelentkezést követően visszaigazoló e-mailben tájékoztatunk.
-
Én már hallottam erről! – az előzetes tudás előhívása
Gondold végig, hányféle módon szoktad a tanítási tanulási folyamatban előhívni a tanulók előzetes tudását. Ha nem csak a „ Mit tanultunk az elmúlt órán?” – kérdés a válasz és ha legalább öt módszer eszedbe jut, akkor már van mit megosztanod a többiekkel, illetve könnyedén bővítheted a repertoárt.
Az előzetes tudás jelentős motivációs erővel bír. Gondoljunk csak bele, ha hallunk egy előadást, vagy részt veszünk egy továbbképzésen, mennyire fokozza érdeklődésünket, figyelmünket, ha felfedezzük a kapcsolódást. Egyetértően bólogatunk, esetleg kétkedéssel fogadjuk az új információt attól függően, hogy az megerősíti-e vagy éppen megingatja előzetes tudásunkat.
Azért is érdemes hangsúlyt fektetni az előzetes tudás előhívására, hiszen tanulóink szünetről érkezve ezerféle más gondolattal, esetleg konfliktussal, meg nem oldott problémákkal érkeznek az óránkra. A ráhangolással, ezen belül az előzetes tudás előhívásával segíthetjük őket a megérkezésben.
Manapság tanulóink sokszor olyan helyekről is szerezhetnek tapasztalatokat, ismereteket, amelyekre mi nem is gondolunk egy- egy tananyagegység tervezése során. Így az előzetes tudás előhívása során lehetőség adódik az informális illetve nonformális úton megszerzett tudás mozgósítására is.
A tanulás eredményessége elsősorban az érzelmi állapottól, az attitűdtől függ. Az előzetes tudás előhívásával, pozitív megerősítéssel, a „Jé, hát ehhez nekem is van közöm”-érzésének biztosításával jelentősen közelíthetjük tanulóinkat a tanuláshoz.
Jól megtervezett, változatos módszerekkel többféle munkaformát alkalmazva lehetőséget teremtünk az egyéni és közösségi tanulásra is, már a ráhangolás szakaszában. Még nagy létszámú osztályban is alkalmazhatók olyan technikák, melyekkel első lépésben mindenki egyénileg keres válaszokat, tesz fel kérdéseket vagy reflektál, majd megoszthatja eredményeit párokban illetve kisebb-nagyobb csoportokban. Könnyen belátható, hogy ezzel az egyéni tanulási utak támogatása felé is nagy lépést teszünk.
Lássunk erre egy példát:
Ötsoros vers technika
Arra szolgál, hogy különböző információkat összegezzünk, komplex gondolatokat, érzéseket tömören, lényegre törően összefoglaljunk. Lehetőséget ad azonosságok, különbségek felfedezésére, nézőpontváltásra, vitára. Nagyon jól alkalmazható a tanulási folyamatban az előzetes tudás előhívására és egy –egy egység összefoglalására is akár gyerekeknél, akár felnőtteknél.
A résztvevők felolvashatják versüket, vagy kiscsoportban megbeszélhetik az azonosságokat, különbségeket. Az ötödik sorban megjelenő szinonímákból kár gondolattérképet is alkothatunk postitek felhasználásával vagy a Mentimeter segítségével.
A gyakorlat leírása:
- a vers első sorába a téma egyszavas leírása kerül (általában főnév)
- a második sor a téma kétszavas jellemzése (két melléknév)
- a harmadik sor a témával kapcsolatos „cselekvéseket” fejez ki három szóban (ige vagy igenév)
- a negyedik sor négyszavas kifejezés, amely a témával kapcsolatos érzéseket fejezi ki
- az ötödik sor az első egyszavas szinonimája, mely a téma lényegét tükrözi
Példa:
Tanulás
Mozgalmas, izgalmas
Kutat, mozgat, lelkesít
Nekem mindig kihívást jelent
FelfedezésHa szívesen bővítenéd módszertani készleted, várunk 20 azonnal alkalmazható oktatásmódszertani gyakorlat című továbbképzésünkön!
-
OktOpusz Kárpát-medencei oktatásszakmai műhely fejlesztése és működtetése(2023-1-HU01-KA220-SCH-000152750)
Folytatódik sikeres Erasmus+ projektünk, melynek célja egy együttműködő szakmai közösség működtetése, a határon túli magyar pedagógusok szakértői felkészítése, támogatása révén.
A korábbi konzorciumhoz – Innovatív Pedagógiai Műhely, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete – új partnerként csatlakozik a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete így a közös munka során lehetőség nyílik a határon túli magyar pedagógus szervezetek közötti szakmai együttműködés kiteljesítésére is.
A projekt célja egy olyan Kárpát-medencei szakmai közösség létrehozása és fejlesztése, mely támogatást képes nyújtani a határon túli minőségi magyar nyelvű oktatás fennmaradásához és fejlesztéséhez.
Az OktOpusz II. projektben folytatjuk a 2021-ben megkezdett fejlesztéseket. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az újonnan csatlakozó szervezetek, illetve pedagógusok felkészülésben részesülnek a szakértői adatbázishoz történő csatlakozáshoz. Ebben a felkészítésben innovatív elem, hogy a korábban már az adatbázishoz csatlakozott pedagógusok is közreműködnek majd.
75 új szakember bevonására kerül sor, akik számos képzési lehetőséget kapnak a szakértővé válás útján, ugyanakkor az adatbázisban már szereplő szakértők nonformális és informális tanulási alkalmak, szakértői műhelyek keretében mentorálásban részesülnek a szakértői életpálya építésében. Mindezekkel a tevékenységekkel a projekt hozzájárul a résztvevő pedagógusok szakmai professzionalizálódásához.
Másrészt megvalósul a http://www.oktoped.hu oldalon elérhető szakértői adatbázis továbbfejlesztése, bővítése, az oktatási intézmények vezetőinek tájékoztatása az adatbázisban megjelenő szakértelem felhasználásának lehetőségeiről, ezáltal is emelve a határon túli magyar nyelvű oktatás színvonalát, elősegítve a pedagógusok szakmai fejlődését.
Az adatbázis működtetésével megnyílik a lehetőség a szolgáltatást kereső intézmények, pedagógusok oktatási döntéshozók számára, hogy megtalálják azokat a szakértőket, akik az adott területen segítséget tudnak nyújtani, illetve a szakértőknek lehetőséget teremt a szakmai bemutatkozásra, megjelenésre. Tanulási lehetőségekkel támogatja a csatlakozó pedagógusokat szakmai fejlődésükben. Lehetőséget biztosít a transznacionális tapasztalatcserére, mobilitásra, új partnerségek, megalapozására.
A regisztrált szakértők további támogatást kapnak ahhoz, hogy közösségeikben támogatni tudják a tudásmenedzsment folyamatokat, mozgatói legyenek a helyben történő fejlesztéseknek. A szakértők ugyanakkor további közösségek számára nyújthanak segítséget helyi innovációk beindításában, továbbképzések megszervezésében.
Az OktOpusz II, felhasználva a szerveztek tapasztalatait a helyi erőforrások megerősítésére és fejlesztésére, valamint a tarnsznacionális együttműködésre koncentrál. Olyan tudásteremtő műhely létrehozását és működtetését teszi lehetővé, ahol lehetőség adódik a nemzetközi együttműködésre, közös munkára, nem csak a szerveztek vezetői között, hanem a gyakorló pedagógusok közösségében is.
A projektbe való bekapcsolódás lehetőségéről, a projekt eseményeiről a partnerszervezetek honlapján, közösségi platformjain valamint a www.oktoped.hu oldalon adunk tájékoztatást.
-
Oktatástámogatási programok Vajdaságban
Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete az elmúlt időszakban több vajdasági településen szervezett EduCafé programot amely célja, hogy a társalgás mellett új ötleteket, tapasztalatokat és inspirációt gyűjtsenek a pedagógusok. Az EduCafé az Erasmus program keretében valósul meg. Az óbecsén szervezett Kinek (lehet) jó az iskolában? című interaktív beszélgetés a pozitív pszichológia és a pozitív pedagógia köré épült fel. A beszélgetést Dr. Tratnyek Magdolna a magyarországi Innovatív Pedagógiai Műhely szakmai vezetője vezette. A programban az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola tanárai és tanító vettek részt. Az EduCafé program célja egy olyan rendszeres oktatói közösségépítő fórum teremtése, amelyben alkalom nyílik az együtt gondolkodásra, az oktatási gyakorlatban felmerülő problémák és ötletek megvitatására. A szakmai társalgás egyben jó alkalom volt arra, hogy az iskolai munkaközösség még jobban összekovácsolódjon.
-
Brüsszelben, az Európai Parlamenteben mutattuk be Erasmus+ projektünket
Lehetőségünk nyílt bemutatni OktOpusz projektünket az Európai Parlamentben. Az Európai Parlamentben szervezett kerekasztal megbeszélésen részt vettek a projektet működtető konzorcium képviselői: az Innovatív Pedagógiai Műhelyt Dr. Tratnyek Magdolna és Mandák Csaba, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét Ferencz-Salamon Alpár alelnök, az Észak Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületét De Negri Ibolya elnök és Tóth Gabriella alelnök, a projektben résztvevő szakértőket pedig Csatlós Erzsébet, Péter Kinga és Portik Zsolt képviselte.
-
Az Erdélyi Magyar Televízió az OKTOPUSZ Erasmus+ projektünkről
-
ERASMUS+ tájékoztatót tartunk

-
Az Erdélyi Magyar Televízió tudósítása a Szovátán megrendezett szakmai napról
-
Regionális képzési találkozó Zomborban
-
Az Innovatív Pedagógiai Műhely az Országos Szakértői Konferencián
Az IPM kiállítóként is megjelenik a XXIV. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket a konferencia teljes időtartama alatt. November 9-én ERASMUS+ projektünk a 10. számú szekcióban mutatkozik be.
A program 14 órakor kezdődik a hotel konferenciaszintjén az 1. számú szekcióteremben.
A szekció címe: Szakértői együttműködés partnerségben ERASMUS+-2021.
Várjuk a Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatás iránt érdeklődőket!
Időpont: 2022. november 8-10.
Helyszín: 3300 Eger, Szálloda út 1-3. Hunguest Hotel Eger&Park
-
Akkreditált pedagógus továbbképzéseink




-
Szabadkai Nyári Akadémia

-
Az IPMűhely idén is várja a Kárpát-medencei pedagógusokat nyári továbbképzésre. Augusztusban egy hét a mediterrán városban. A téma a reziliencia, érzelmi intelligencia.

